Óvintézkedések gyermekek számára

COVID-19 vírus fertőzéssel kapcsolatban | 3/19/2020
 Eddigi kutatási eredmények gyermekek körében nem számoltak be a betegség súlyos kimenetelének magasabb kockázatáról.  Ennek megfelelően a gyermekek részére az általános óvintézkedések betartása javasolt.  
 
KÉZMOSÁS Segítse gyermeke kézmosási gyakorlatának kialakítását! A szülők és gondviselők fontos szerepet játszanak abban, hogy gyermekeik elsajátítsák a megfelelő kézmosás rejtelmeit. Ez a fontos szokás élethossziglan megmaradhat, ha a gyermeket már kiskorában megtanítjuk erre.  Tanítsa meg gyermekének a kézmosás 5 lépését: • benedvesítés • beszappanozás • dörzsölés • öblítés • szárítás, Tanítsa meg továbbá a fontos alkalmakat, amikor szükséges kezet mosni (pl. étkezés előtt, mosdó használata után, stb.). Ezt akár szórakoztató köntösben is megteheti, pl. kézmosási dal közös kitalálásával vagy egyéb játékos forma alkalmazásával. Emlékeztesse gyakran! A kézmosás szokássá válása időt vesz igénybe, ezalatt a gyermeknek szüksége lesz emlékeztetésre, hogy hogyan és mikor mosson kezet. Fektessen különös hangsúlyt a köhögés, tüsszentés és orrfújás utáni kézmosásra! Mutasson példát Ön is gyermekének! A gyermekek a körülöttük élő felnőttek mintái alapján tanulnak. Ha az Ön napi rutinjának is részét képezi a kézmosás, az gyermeke számára is jó példát fog jelenteni.
 
TOVÁBBI ÓVINTÉZKEDÉSEK Az alábbi általános óvintézkedések betartása javasolt: • Bátorítsa gyermekét, hogy zsebkendőbe köhögjön vagy tüsszögjön! Ha ez nem elérhető, akkor sem kezébe, hanem ruhaujjába, hiszen a kézre kerülő kórokozók könnyen terjeszthetők. A zsebkendőket használat után mihamarabb dobja ki. • Ösztönözze gyermekét arra, hogy lehetőség szerint ne dörzsölje gyakran a szemét, ne piszkálja az orrát és ne vegyen a szájába mindent! • Minden gyermeknek legyenek saját eszközei! Ne engedje, hogy a gyermekek használják egymás fogkeféjét, poharát, evőeszközeit, törülközőjét, cumiját. • Szellőztessenek gyakran! • Kerülje az érintkezés betegekkel, aki köhög, tüsszög, lázas – legyen bármilyen okból a betegsége (influenza, bakterális fertőzés, egyéb)!

 
 
• Szabad levegőn lét javasolt. • Lehetséges mértékben kerülje a nyilvános helyeken a nagy tapintású felületek érintését (felvonógombok, ajtófogantyúk, kapaszkodók)! Amennyiben megérintette ezeket, mielőbb mosson kezet! • Otthonukban tisztítsák a gyakran megérintett felületeket rutinszerűen (például: asztalok, ajtókilincsek, villanykapcsolók, fogantyúk, íróasztalok, WC-k, csapok, mosogatók és mobiltelefonok)! • Betegség esetén a gyermek maradjon otthon, ne küldje közösségbe! • Tisztítsa és fertőtlenítse rendszeresen a használati tárgyakat! • •Nagyobb gyermekekkel beszélgessen többet a betegség megelőzésének lehetőségeiről, figyeljen arra, hogy a közösségi médiában milyen tartalmakat olvasnak vagy osztanak meg egymással, a tévhitek, és a pánikkeltés megelőzése érdekében
 
Figyelem! A különböző tisztító és fertőtlenítőszereket tartsa a csecsemők és gyermekek által nem elérhető helyen!
 
TOVÁBBI SEGÍTSÉGRE VAN SZÜKSÉGE? Amennyiben további kérdés merül fel Önben, az alábbi elérhetőségeken állunk az Ön szíves rendelkezésére: • telefonszám: 06 80 277 455 és  06 80 277 456 • emailcím: koronavirus@bm.gov.hu  • honlap: https://koronavirus.gov.hu/ • facebook oldal és messenger: https://www.facebook.com/koronavirus.gov.hu/
 
 
Forrás: Eljárásrend a 2020. évben azonosított új koronavírussal kapcsolatban (követendő járványügyi és infekciókontroll szabályok) 2020. március 2., CDC https://www.cdc.gov/handwashing/handwashing-family.html ; American Academy of Pediatrics https://www.healthychildren.org/English/healthissues/conditions/prevention/Pages/Germ-Prevention-Strategies.aspx

Elkülönítés, járványügyi megfigyelés és önmegfigyelés

- COVID-19 vírus fertőzéssel kapcsolatban - | 3/19/2020

Elkülönítés, járványügyi megfigyelés és önmegfigyelés
- COVID-19 vírus fertőzéssel kapcsolatban -


TARTALOM: • Elkülönítés, járványügyi megfigyelés és önmegfigyelés jellemzői • Elkülönítés • Járványügyi megfigyelés • Egyéni óvatosság • Gyakran ismételt kérdések
 
Az elkülönítés és járványügyi megfigyelés védi az egészségeseket attól, hogy fertőző betegségben szenvedő vagy potenciálisan szenvedő személyektől a fertőző betegséget elkapják.  • Elkülönítés: a fertőző betegségben szenvedő betegeket különíti el az egészséges emberektől • Járványügyi megfigyelés: azon tünetmentes személyeket szeparálja és korlátozza mozgásukat, akiknél felmerül a fertőzés lehetősége – a megfigyelés célja a fenti fertőzés továbbadásának megelőzése mellett, hogy kiderüljön, történt-e valós fertőződés, a megfigyelt beteggé válik-e • Önmegfigyelés: azon tünetmentes személyeknél, akik COVID-19 fertőzött beteggel alkalomszerű kapcsolatba kerültek - beleértve az új koronavírus közösségi terjedésével érintett területekről visszaérkezőket - a COVID-19 fertőzésre jellemző tünetek (ideértve a bármilyen mértékű lázat, köhögést és légszomjat) kialakulásának önmaguk való ellenőrzése az utolsó kapcsolatot követő 14 napig
 
MIK A FŐ JELLEMZŐK?
 
Elkülönítés jellemzői • Fekvőbeteg-gyógyintézeti elkülönítés esetén a fertőző beteg intézeten belüli szabad mozgása, valamint kapcsolattartási joga korlátozható. • Ha a fertőző beteg fekvőbeteg-gyógyintézeti elkülönítésére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, az egészségügyi államigazgatási szerv (területileg illetékes kerületi/járási hivatal népegészségügyi osztálya) kötelezi erre.
 
Járványügyi megfigyelés jellemzői • A járványügyi megfigyelés alá helyezett személy a megfigyelés ideje alatt foglalkozása gyakorlásában, kapcsolattartási jogában és mozgási szabadságában korlátozható. • A területileg illetékes kerületi/járási hivatal népegészségügyi osztálya határozatban dönt a járványügyi megfigyelés vagy járványügyi zárlat alá helyezésről • A járványügyi megfigyelés vagy járványügyi karantén alá vont személy köteles

 
 
o az előírt orvosi vizsgálaton megjelenni, amennyiben a betegsége miatt a vizsgálaton nem tud megjelenni, a tartózkodási helyén a vizsgálatnak alávetni magát, o a szükséges laboratóriumi vizsgálatokhoz vizsgálati anyagot szolgáltatni, illetve azok vételét lehetővé tenni, o az orvosi utasításokat megtartani.
Járványügyi zárlat jellemzői • A járványügyi zárlat szigorított, speciális követelményeken alapuló megfigyelés, illetve elkülönítés, amelyet e célra kijelölt helyen kell foganatosítani. • A zárlat alá helyezett személy a zárlat foganatosítási helyét nem hagyhatja el.
 
ELKÜLÖNÍTÉS COVID-19 vírus miatt
 
Ki kerül elkülönítésre?
1. fertőzésre gyanús eset: Olyan akut légúti fertőzésben szenvedő beteg, akinél az alábbi tünetek közül legalább egy fennáll: láz (≥38°C), köhögés, légszomj; hirtelen megbetegedési kezdettel, függetlenül a megbetegedés súlyosságától  ÉS  aki a tünetek kezdetét megelőző 14 napban szoros kapcsolatban volt megerősítetten vagy valószínűsítetten új koronavírussal fertőzött személlyel VAGY olyan, az új koronavírus fertőzéssel érintett területen járt, ahol közösségi terjedés feltételezhető
 
2. megerősített eset: Minden olyan személy, akinél laboratóriumi módszerrel igazolták az új koronavírus által okozott fertőzést (klinikai tünetekkel vagy klinikai tünetek nélkül)
Ki rendeli el az elkülönítést?
Az elkülönítést a területileg illetékes kerületi/járási hivatal népegészségügyi osztálya rendeli el.
Köteles a beteg magát alávetnie az elkülönítésnek?
Igen, akinél az elkülönítést a területileg illetékes kerületi/járási hivatal népegészségügyi osztálya elrendelte, az elkülönítésnek magát alávetni köteles.
Hol történik az elkülönítés?
COVID-19 vírus fertőzés esetében az elkülönítés a területileg illetékes, ezen célra kijelölt infektológiai osztályon történik a laboratóriumi COVID-19 vizsgálat elvégzéséig, amennyiben a laboratóriumi COVID-19 vizsgálat pozitív eredményt ad, az elkülönítés a Dél-Pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetben történik.
Fogadhat-e látogatót az elkülönített beteg?
Nem
Elhagyhatja-e a számára kijelölt helyet az elkülönített beteg?

 
 
Nem
Mennyi ideig tart az elkülönítés?
Az elkülönítésből a beteg a tünetek megszűnésést követő több egymást követő napon vett mintából végzett laboratóriumi módszerrel végzett COVID-19 vírus vizsgálat negatív eredménye után szabadítható fel.
 
JÁRVÁNYÜGYI MEGFIGYELÉS COVID-19 vírus miatt
 
Ki kerül járványügyi megfigyelésre?
1. Azon egészségügyi dolgozó, aki COVID-19 beteg ápolása, ellátása során a beteggel egyéni védőeszköz nélküli került érintkezésbe 2. Bármely tünetmentes személy, aki az új koronavírust tekintve valószínűsített vagy megerősített beteggel a tünetek fennállása idején, valamint a tünetek kialakulását megelőző két napban szoros kapcsolatba került. 3. Azon tünetmentes személyek, akik COVID-19 fertőzött beteggel alkalomszerű kapcsolatba kerültek - beleértve az új koronavírus közösségi terjedésével érintett területekről visszaérkezőket.
Ki rendeli el a járványügyi megfigyelést?
A járványügyi megfigyelést a területileg illetékes kerületi/járási hivatal népegészségügyi osztálya rendeli el.
Köteles a beteg magát alávetnie a járványügyi megfigyelésnek?
Igen, akinél a járványügyi megfigyelést a területileg illetékes kerületi/járási hivatal népegészségügyi osztálya elrendelte, a járványügyi megfigyelésnek köteles magát alávetni.
Hol történik a járványügyi megfigyelés?
COVID-19 vírus esetében a járványügyi megfigyelés a területileg illetékes kerületi/járási hivatal népegészségügyi osztályánakrendelkezése alapján történhet: • a Dél-Pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetben • a területileg illetékes, erre a  célra kijelölt infektológiai osztályon • az érintett személy otthonában (HÁZI KARANTÉN)
Fogadhat-e látogatót a járványügyi megfigyelés alá vont személy?
Nem
Elhagyhatja-e a számára kijelölt helyet a járványügyi megfigyelés alá vont személy?
Nem
Mennyi ideig tart járványügyi megfigyelés?

 
 
A COVID-19 vírus lappangási ideje 2-12 nap, elővigyázatosságból a járványügyi megfigyelés 14 napig (2 hétig) tart. Amennyiben ezen időszak alatt a COVID-19 fertőzés tünetei jelentkeznek, a járványügyi megfigyelést elkülönítés válthatja fel.
 
EGYÉNI ÓVATOSSÁG Azon tünetmentes személyek, akik járványügyi okokból sem elkülönítés, sem járványügyi megfigyelés alá a hatóság nem von, saját maguk dönthetnek úgy, hogy saját hatáskörben, saját felelősségre egyéni óvatosságból az általános óvintézkedésnél szigorúbb intézkedéseket alkalmaznak magukra tekintettel.
 
GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK Tehetek-e valamit az olyan családtagomért, barátomért, ismerősömért, aki házi karanténban van és nem hagyhatja el lakóhelyét? Igen, sőt nagyon fontos, hogy az ilyen embert ne hagyják magára! A rendszeres telefonbeszélgetés, elektronikus levélváltás sokat segít neki ebben a helyzetben. Mivel nem hagyhatja el lakóhelyét, ezért a mindennapi élelem, gyógyszer stb. beszerzéséhez is segítségre van szüksége. Ajánlja fel, hogy bevásárol neki és segíti őt a mindennapi élet zökkenőmentessé tétele érdekében!
Bevihetem-e a megvásárolt holmit a házi karanténra utalt ember lakásába? Nem, a lakásba senki nem léphet be. Tegye az összekészített csomagot az ajtó elé, és távozzon azonnal. Egy megbeszélt jellel (pl. kopogás, telefonhívás) mielőbb értesítse őt, hogy a holmi megérkezett.
Sétáltathatom-e a házi karanténban lévő ember kutyáját? Igen, de csak úgy, hogy ne találkozzon a karanténban lévő emberrel. A kutyával való foglalkozás után nem maradhat el az alapos kézmosás! A legbiztonságosabb és legegyszerűbb megoldás az lenne, ha a kutyát átmenetileg olyan személy vagy család fogadná be, akit és akinek a környezetét a kutya jól ismeri.
 
TOVÁBBI SEGÍTSÉGRE VAN SZÜKSÉGE?
Amennyiben további kérdés merül fel Önben, az alábbi elérhetőségeken állunk az Ön szíves rendelkezésére: • telefonszám: 06 80 277 455 és  06 80 277 456 • emailcím: koronavirus@bm.gov.hu  • honlap: https://koronavirus.gov.hu/ • facebook oldal és messenger: https://www.facebook.com/koronavirus.gov.hu/
 
 
Forrás: 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről, Eljárásrend a 2020. évben azonosított új koronavírussal kapcsolatban (követendő járványügyi és infekciókontroll szabályok) 2020. március 2.
 

Általános óvintézkedések

- Új koronavírus fertőzéssel kapcsolatban - | 3/19/2020
Általános óvintézkedések  
- Új koronavírus fertőzéssel kapcsolatban -
 
BETARTANDÓ ÓVINTÉZKEDÉSEK Az új koronavírus járvány terjedésének megelőzése érdekében az alábbi óvintézkedések betartása szükséges: • Mosson kezet rendszeresen és alaposan, legalább 20 másodpercig szappannal és folyóvízzel, vagy tisztítsa meg alkoholos kézfertőtlenítővel! o hazaérkezés után o ételkészítés előtt és közben o étkezés előtt o WC használatot követően o tüsszentés, köhögés, orrfújás után o beteggel érintkezés előtt és után o állatokkal vagy állatok ürülékével való érintkezés után • Szemhez, szájhoz, archoz ne nyúljon, illetve csak kézmosást követően!  • Szellőztessen rendszeresen! • Otthonában tisztítsa a gyakran megérintett felületeket rutinszerűen (például: asztalok, ajtókilincsek, villanykapcsolók, fogantyúk, íróasztalok, WC-k, csapok, mosogatók és mobiltelefonok)! • Kerülje a nagy tömeget, zárt légterű helyiségeket! • Kerülje az érintkezés betegekkel, aki köhög, tüsszög, lázas – legyen bármilyen okból a betegsége (influenza, bakterális fertőzés, egyéb)! • Köhögéskor, tüsszentéskor használjon papírzsebkendőt, amit használat után azonnal dobjon el! Amennyiben erre nincs lehetősége, ne kezébe köhögjön illetve tüsszentsen, hanem behajlított kar könyökhajlatába!  • Amennyiben Ön beteg, tartson távolságot másoktól! o tartózkodjon a másokkal történő szoros fizikai érintkezéstől o lehetőleg használjon külön WC-t és mosdót o használjon külön étkészletet o használjon külön törülközőt • Csak akkor használjon maszkot, ha légzőszervi tünetei vannak (köhögés, tüsszentés), ezzel védje a környezetében lévőket!  
 
TOVÁBBI SEGÍTSÉGRE VAN SZÜKSÉGE? Amennyiben további kérdés merül fel Önben, az alábbi elérhetőségeken állunk az Ön szíves rendelkezésére: • telefonszám: 06 80 277 455 és  06 80 277 456 • emailcím: koronavirus@bm.gov.hu  • honlap: https://koronavirus.gov.hu/ • facebook oldal és messenger: https://www.facebook.com/koronavirus.gov.hu/
 
 

LÁTOGATÁSI TILALOM!

3/18/2020
Látogatási tilalmat rendelt el az Országos Tisztifőorvos minden fekvőbeteg - ellátó és szociális intézményben. Bővebb tájékoztatást a "Tovább>>" gombra kattintva olvashatnak.
LATOGATASI-TILALOM

Az országos tisztifőorvos Magyarország valamennyi fekvőbeteg-ellátó és bentlakásos szociális szolgáltatást nyújtó intézményében látogatási tilalmat rendelt el az új koronavírus miatt - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ az MTI-vel.
Mint írják, a tilalom március 8. napjától visszavonásig érvényes. A közlemény szerint Müller Cecília, mb. országos tisztifőorvos határozatának indoklásában kifejti: az eddigi járványügyi adatok alapján a megbetegedés súlyos formája elsősorban az idős és/vagy egyéb megbetegedésben szenvedőket érinti.
A fertőzés a zárt közösségekben, intézményekben képes gyorsan elterjedni, és nagyszámú, súlyos, esetleg végzetes kimenetelű megbetegedést okozni. Az intézkedés meghozatalára a fokozott védelemre szoruló csoportba tartozók életének és egészségének védelme, fertőződésük megelőzése érdekében volt szükség - hangsúlyozzák a közleményben.
A látogatási tilalom nem érinti a különösen méltányolandó eseteket, például a végstádiumban lévő betegektől való elbúcsúzást. Ilyenkor azonban a szolgáltató köteles megfelelő védőöltözetet biztosítani a látogatóknak - tájékoztatott a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

Óvodai-bölcsődei nyitvatartás

3/18/2020

A koronavírussal kapcsolatos operatív törzs mai tájékoztatóján, Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár elmondta, a március 12-én kiadott rendelet módosításra került, visszaadják az önkormányzatok hatáskörébe az óvodai-bölcsődei nyitvatartást.

Ennek értelmében:

2020. március 16-tól, hétfőtől a bölcsődék és óvodák csak ügyeleti rendszerben működnek Szigetszentmiklóson.

-A korlátozott működés miatt kérjük, hogy csak azok a szülők hozzák be gyermekeiket az intézményekbe, akiknél ez feltétlenül szükséges.

-Az ügyeletet elsősorban azon szülők gyermekeinek biztosítjuk, akik az egészségügyi vagy élelmezési ellátásban teljesítenek feladatot, továbbá akik elháríthatatlan akadály miatt kénytelenek gyermeküket behozni az ügyeleti rendszerbe.

-Nem fogadjuk az ügyeleti rendszerben azon gyermekeket, akiknek valamelyik szülője GYES-en, GYED-en, szülési szabadságon van, illetve főállású anya, továbbá azon gyermekeket, akik jelenleg félnapos intézményi ellátásban részesülnek.

-Emellett nem fogadjuk azokat a gyermekeket sem, akiknek idősebb iskoláskorú testvérük otthoni felügyelete megoldott.

 

Az előzőeken túl nem fogadhatják az ügyeletben az intézmények azokat a gyermekeket sem, akiknél orrfolyás, köhögés, felső légúti betegség és/vagy megfázás tünetei észlelhetők.

Kérjük a szülőket, ha a gyermekkel érintkezők közül valaki az elmúlt két hétben külföldön tartózkodott, tájékoztassa erről az intézményt.

Kérjük azokat a szülőket, akik a következő hetekben gondoskodni tudnak gyermekük otthoni felügyeletéről és nem kívánják igénybe venni az intézményi étkeztetést, a szokásos rendszerben mondják le azt.

Tekintettel arra, hogy nem tudjuk kiszámítani a járvány terjedését, arra kérjük a tisztelt szülőket, hogy lehetőség szerint tartsák otthon gyermekeiket.

Mindennél fontosabb a szigetszentmiklósi lakosok biztonsága.

A Szigetszentmiklósi Operatív Csoport folyamatosan ülésezik, s amennyiben olyan információ jut a birtokába, mely indokolja a szigorúbb intézkedések meghozatalát, haladéktalanul döntést hoz és erről tájékoztatja Önöket.

 

Nagy János
Polgármester